Júliustól megváltozik a Delta Technologies üzleti éve
Közzétette a Delta Technologies a cég igazgatósága által meghozott közgyűlési határozatokat. Többek között arról is döntöttek, hogy idén júliustól elcsúsztatják a társaság üzleti évét.
Közzétette a Delta Technologies a cég igazgatósága által meghozott közgyűlési határozatokat. Többek között arról is döntöttek, hogy idén júliustól elcsúsztatják a társaság üzleti évét.
A Delta Techonlogies pert indított az MNB korábbi határozata ellen, amelyben tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt, összesen 105 millió forint bírságot szabott ki a cégre a jegybank.
Az elmúlt egy hónap mozgalmas időszak volt az Est Media (most már Delta Technologies) életében. Lezárult a tavaly nyár óta zajló folyamat, aminek eredményeként a Delta Csoport egyik vállalata bekerült az eddig üres tőzsdei cég alá, ezzel gyakorlatilag tőzsdére ment a Delta Systems. A további tervekről és a koronavírus várható hatásairól is beszélgettünk a Bártfai Zsolttal és Csontos Zoltánnal, a vállalat résztulajdonosaival és vezetőivel.
Delta Technologies-re változik az Est Media neve a Budapesti Értéktőzsde által ma közzétett tájékoztatás szerint, 2020. március 27-i hatállyal.
A Delta Technologies (korábban Est Media) igazgatósága ma munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) megalapításáról, valamint a kapcsolódó javadalmazási politikák elfogadásáról határozott. A cél a munkavállalók lojalitásának és tulajdonosi szemléletének erősítése - írja közleményében a vállalat.
A Delta Technologies (korábbi nevén: Est Media) tájékoztatást tett közzé: a társaság a koronavírus járvány és a kormányzat által életbe léptetett vészhelyzetre való tekintettel úgy döntött, hogy a 2020. március 26-ra meghirdetett rendkívüli közgyűlését nem tartja meg.
Elhalasztja március 26-ára meghirdetett közgyűlését a Delta Technologies (korábbi nevén EST Media) a járványügyi vészhelyzet miatt.
Százötmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Delta Technologies-ra (korábbi neve Est Media) tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt. Egy másik határozatában a jegybank – egyebek mellett – a bennfentesek jegyzékének összeállítására és a bennfentes információ közzétételére vonatkozó szabályok megsértése miatt közel 20 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki a kibocsátóra. A Delta Technologies jogszerűtlennek tartja a döntést, ezért bírósághoz fordul.
Megvolt az első tárgyalás a TEBÉSZ és a Delta Technologies (korábban Est Media) közötti perben – adta hírül a vállalat. Közben felvette a kapcsolatot a Keler Zrt.-vel a tőkeemelésből származó részvények megkeletkeztetésére.
Bejegyezte a Fővárosi Törvényszék az Est Media új nevére, székhelyére, valamint igazgatósági tagjaira vonatkozó változásokat, amely nyomán a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat a mai naptól hivatalosan is Delta Technologies néven folytatja működését. A cégbírósági bejegyzéssel a Delta Csoport négy tulajdonos-menedzsere hivatalosan is csatlakozik a vállalat igazgatóságához, a társaság székhelye pedig átkerül a Delta Csoport Róbert Károly körúti központjába.
A Delta Technologies (korábbi nevén Est Media) rendkívüli közgyűlést tart 2020. március 26-án 10 órakor. A közgyűlés helyszíne: Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2-4. // Baross utca 1.)
Új névvel és új igazgatósági tagokkal folytatja az Est Media.
Többek között új cégnévről és új igazgatósági tagokról is döntenek az Est Media részvényesei a következő rendkívüli közgyűlésen.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.